Méregtelenítés, béltisztítás

Nem véletlen, hogy a könyvemben is oly fontos részt szánok a méregtelenítésnek, hiszen az egészség 70%-ában fontos szerepe van. Megismertem egy tökéletes méregtelenítő-tisztító programot! Számos páciensem életminőségét javította és több gyógyulás fémjelzi sikerességét! Szívből ajánlom!

A méregtelenítés nem a tudósok fejéből kipattant legmodernebb találmányok egyike. Az emberi szervezet folyamatosan méregtelenít, hiszen a kiválasztás részeként a szervezet számára felesleges anyagokkal együtt a testünk számára terhelő és mérgező anyagok is eltávoznak. Erre több szervünk is “szakosodott”, a májunk, vesénk, a beleink egyik legfontosabb feladata a nem kívánatos anyagok kiválasztás, átmeneti tárolása, majd kiürítése.

A májnak két funkciója van, az egyik, hogy a rajta átáramló vért megtisztítsa a benne található méreganyagoktól, a másik pedig, hogy epét termeljen a zsírok emésztéséhez. A máj képes szétválasztani a szervezet számára szükséges és a káros anyagokat, kiszűri a vérből a gyógyszermaradványokat, kemikáliákat, mesterséges adalékanyagokat, és egyéb nem kívánatos összetevőket. Egy ideig tárolja ezeket, majd a bőrön, a veséken és a tüdőn keresztül megpróbál megszabadulni tőlük.

Ha méregtelenítő kúra, akkor a májunk tehermentesítése kell, hogy legyen az első lépés, hiszen minden, a szervezetünkben raktározott, és a tisztulási folyamat révén felszabaduló méreganyag a májba fog kerülni, ha az túlterhelt, nem érünk el semmit, a szennyeződés visszakerül a szövetekbe.

A második lépés a vesék megtisztítása az esetleges vesehomok vagy vesekövek eltávolítása. A vesékben nem tárolódnak méreganyagok, itt általában az szokott lenni a probléma, hogy a vizelet túl sűrű a nagyon alacsony vízfogyasztás miatt, illetve, hogy az elfogyasztott folyadéknak csak kis százaléka tiszta víz. A vese által kiválasztott méreganyagok kiürítéséhez vizes közeg kell, amit csak jó minőségű, tiszta vízzel tudunk biztosítani. 
A méregtelenítés nem egy olyan folyamat, amit nekünk, magunknak kell elkezdeni. A mi feladatunk az, hogy ha emésztőrendszerünket, s ezáltal szervezetünket már leterheltük a modern hétköznapok mérgezőbbnél szennyezőbb adalékanyagaival, akkor segítsük elő a méregtelenítés folyamatát is.
A székrekedés, a különböző emésztési zavarok ugyanis sok esetben ennek a tünetei: a modern világnak, melyben élünk, és a számos szintetikus méreganyagnak, amivel emésztőrendszerünk soha korábban nem találkozott. A méregtelenítés célja pedig éppen ezeknek az anyagoknak a kisöprése a szervezetből.A táplálkozás és a méregtelenítés összefüggései Ha kizárólag természetes és minőségi forrásból származó táplálékokat fogyasztanánk, ha eleget volnánk friss levegőn, ha megfelelő mennyiségű tiszta vizet innánk és mozognánk rendszeresen, akkor volna esély arra, hogy a szervezetünk az alapvető tisztítási és védekezési folyamtok révén megszabaduljon a mérgektől.
Sajnálatos módon azonban napjainkban ez egy olyan vágyálom lehet csupán, melyet megközelíteni tudunk csak, elérni kizárólag nagy nehézségek árán vagy talán sehogy. Éppen ezért a teljes körű méregtelenítés elősegítése és a béltsiztítás is fontos feladatunk, hiszen mi magunk tehetünk a szervezetünkben felhalmozódó méreganyagokról is. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, ideális volna időnként könnyíteni a szervezetünk terhein, úgy, hogy böjtnapokat tartunk és könnyített étrendű étkezéseket iktatunk közbeSajnos az ipari élelmiszertermelés általánossá válásával, a feldolgozott élelmiszerek arányának megnövekedésével a táplálkozásunkon belül, a gyorséttermek és franchise pékségek terjedésével, és a mesterséges adalékanyagok használatának elharapózásával a szervezetünket érő méreganyag-terhelés akkorára nőtt, hogy a szerveink természetes módon képtelenek megfelelően megszabadítani minket ezektől az anyagoktólAz étkezési szokásaink, a rohanó életmód, a zaklatott táplálkozási körülmények és a végletesen egyoldalú táplálkozás olyan terhet ró a szervezetre, amelyre evolúciósan nincs felkészülve. A lelkiállapotunk is befolyásolja az emésztőszerveink működését, ennek köszönhető például a gyomorfekély emelkedő gyakorisága napjainkban.

Kutatóink számára a ToxiClean széles spektrumú méregtelenítő kúra kifejlesztésekor fontos szempont volt, hogy az a Clean Inside programmal együtt alkalmazva legyen képes a teljes méregtelenítés elérésére, valamint arra, hogy az újabb lerakódások létrejöttét megelőzze. Mindemellett táplálja egész szervezetünket is. A ToxiClean méregtelenítő kúra tehát a Clean Insidekúra kiegészítője lehet. Együttes alkalmazásuk a létező legalaposabb, teljes szervezetet érintő méregtelenítő kúra, amelyet valaha kifejlesztettek.

 

Clean Inside

Clean Inside béltisztító kúra a teljes körű béltisztítás, méregtelenítés, és az egészséges és életerős szervezet fenntartása érdekében három terméket tartalmaz: Az első termék a Clean Inside, amely egy rostkiegészítő – ez a termék a béltisztítás elvégzéséért felelős, és a benne található gyógynövényrostok segítségével az újabb méreganyagok lerakódását előzi meg. A Clean Inside Program mindennapos használatra készült: mivel a béltisztítás folyamatos, így megakadályozza a salak- és méreganyagok, valamint nyálkás képződmények felgyülemlését az emésztőrendszerben. A Clean Inside Program biztosítja a vastagbél tisztaságát,a bélsártól való megszabadulást, egyúttal elősegíti annak szabad mozgását. A béltisztítás során a bélflóra egyensúlyi állapotáért a rost felel. A rost továbbá hatékonyan szívja magába a méreganyagokat is, úgy, hogy a belekben zselés masszát hoz létre. Ez a massza szivacsként viselkedik: magába szívja az elfogyasztott vizet. Egyúttal a béltisztítás a salak- és méreganyagok lebontása a vastagbél redőiben is megtörténik. Ez által nem tudnak elszaporodni a bélflóra legnagyobb ellenségei, a paraziták és a káros baktériumok a teljes körű béltisztítás után. Clean Inside béltisztító kúra során a béltisztításért a Parasic anti-parazita kapszula felel. Ez egy olyan táplálék-kiegészítő, amely a béltisztítás mellett a szervezet egyéb részeiből is eltávolítja a káros élősködőket és azok petéit. A bélparazitáktól történő megszabadulás és a béltisztítás érdekében már évezredek óta használnak különböző gyógynövény-kombinációkat, így ezek béltisztító hatása általánosan elfogadott. A Parasic rendkívül hatékony, önmagukban is parazitaölő hatásúgyógynövényösszetevőit már őseink is arra használták, hogy az élősködőket kiűzzék a szervezetből, elpusztítsák azok petéit, kikelt lárváit. A Parasic hatékony termék, amely nem terheli a felnőtt ember szervezetét, így teljesen biztonságos. Clean Inside Program harmadik komponense a Slim Tea, amely a béltisztítás után kihajtja a méreganyagokat a szervezetből és rendszeressé teszi a székletet. A termék hashajtó hatásának köszönhetően elősegíti a tisztulási folyamatot. Fogyasztása lefekvés előtt ajánlott, mivel az idegrendszerre nyugtatóan hat.

 

Toxi Clean

A ToxiClean méregtelenítő kúrát alkotó három termék együttesen tűzte ki célul az Ön egészségének helyreállítását, azaz a teljes méregtelenítés elérését: A ToxiClean a méregtelenítés során a máj tisztaságáért felel. Szervezetünk a ToxiCleanméregtelenítő kúra során megszabadul a nehézfém-lerakódásoktól is (ólom-, higany-, illetve egyéb lerakódások). A méregtelenítés folyamán megtisztul a máj, a vér, a vesék és más szervek is. A Detox Vital a mindennapos méregtelenítés elengedhetetlen kelléke. Ásványi anyagokat, antioxidánsokat, aminosavakat, növényi táplálékokat és különböző enzimeket juttat a szervezetbe a méregtelenítő kúra részeként. Ezzel segít a szervezetnek a természetes méregtelenítés során, és olyan létfontosságú tápanyagokat pótol, amelyek nélkülözhetetlenek az immunrendszer megerősítéséhez.A méregtelenítő kúra harmadik terméke a Swiss Probiotix, amelyet az egészséges bélflóra kialakítására fejlesztettek ki. A bélflórát védelmezi: jótékony hatású baktériumokkal, úgynevezett probiotikumokkal utántölti a szervezetet. Az erős immunrendszer - így a hosszú, egészséges élet - titka pedig a vastagbél flórájának egyensúlya.

 

Kedves Olvasó!

A következő oldalon további részleteket olvashat: www.meregtelenites-beltisztitas.com 
Az alábbi kód segítségével azonnali 5% kedvezményben részesül!!!
A kód:

DrMBarbara1

A kódot az oldalon, vásárlása során a kosárba tett termékeknél található "Discount Code" ablakba kell írnia. A kód beírása, és a kód kis ablakában lévő pici nyílra való klikkelés után a végösszegből azonnal levonásra kerül 5% kedvezmény, amit rögtön láthat is! Ezzel is szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ez a tökéletes tisztító és méregtelínítő program minél több ember életét segítse a teljes egészséghez.
 
Minta a kód beírására: