Drága Barbikám!
"Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz." - Polcz Alaine okos gondolatát korábban kellett volna ismernem, hogy tudjam, mindaz, ami nem sikerül, általában azért van, mert nem azt csinálom, amit szeretek. A legnehezebb feladatunk az életben, hogy felismerjük, mi a saját feladatunk. Ha erre rájöttünk, ki egyenes úton, ki nehezebben, de el fog odáig érni és megéli a lét teljességét, mert megkapja a visszaigazolást, miért is született a földre. Éppen ma reggel volt az egyik adón egy riport a 20.sz. egyik legnagyobb írójával, Polcz Alaine férjével, Mészöly Miklóssal, aki arról veszélt, mennyire szereti a földet, mint bolygót, mint születése helyét, a szűkebb gyermekkori régiót, hova visszaköltözött érett korára, hogy minden megélt nap azzal a tudattal kell, hogy záruljon, hogy ma is tettem valamit azért, hogy így maradjon és nem romboltam semmit. Ő ezeket a gondolatokat már a gyermekeknek írt meséibe is belevette. Mert tudta, hogy mindig vissza kell menni az alapokhoz. A Te tanításod is abban áll, hogy mint egy nagyon elhasznált ruhát, vessük le az elmúlt éveket és történéseket, és csak előre nézve, azokkal, akik tényleg értékelnek bennünket kezdjünk új belső lelki és szellemi életet, a többit az előzőek hozzák majd magukkal. Magam is nagyon sokat tanultam Tőled Drága Kislányom! Még fogok is! Most végre a helyeden Vagy, ez a Te feladatod! Sok erőt, sok tanítványt kívánok a saját érdekükben! Sok nagymacis szeretetteljes katicás öleléssel! KÖSZÖNETTEL!